">0

English (United Kingdom) Hungarian (informal)

Szállásadók

Hirdetés
További szálláslehetőségek: www.tiszatoinfo.hu
Dragbike konferencia
2008. január 28. hétfő, 14:27
Örömmel értesítünk mindenkit, hogy sportágunk egy újabb fordulópontjához érkezett. A múlt évben azzal zártuk, hogy befejezzük sportágunk első gyermeki 10 évét s 2008-ban megkezdjük az újabb tíz évet már egy teljesen más szemlélettel.
Ennek az első nagyon is komoly, és kézzelfogható állomása lesz február 1-én. Igaz, csak zárt körben, de megrendezzük az Első Hazai Dragbike Konferenciát, amire minden motormárka importőre elfogadta meghívásunkat, de ott lesz a banki szektor egyik meghatározó ágense,
valamint ruha- és olajimportőrök is elfogadták meghívásunkat és minden motoros média is, sőt nagyon örültek a kezdeményezésnek. Természetesen a versenyzői érdekképviselet és néhány Országos Bajnok is képviseli majd ott a versenyzőket, de ennek a Konferenciának más jelleget adunk mint amit a versenyzői megbeszéléseken szoktunk létrehozni.

Nagyon fontos, hogy a meghívottak tájékoztatást kapjanak a sportág múltjáról, jelenéről, és jövőjéről, különös tekintettel a fekete versenyekre, hiszen így tudják majd ezen meghatározó emberek eldönteni hogyan álljanak majd sportágunk mellé, s el tudjanak határolódni a
szemfényvesztőktől.

Úgy tűnik, erre a konferenciára a meghívottak szerint is már nagy szükség volt, s így egy komoly lépést teszünk pénteken a sportágunk - és azt gondolom a versenyzői mecenatúra - érdekében is.

A hely befogadó képessége miatt kellett határt szabnunk a meghívottak
számának, de már látszik, hogy a következő konferenciát sokkal nagyobb
helyen, sőt, nemzetközi szintre is kibővítve kell majd megszerveznünk
az érdeklődés miatt, ám most ennyire tellett az erőnkből.

Biztos vagyok abban, hogy ennek a Konferenciának minden hivatalos
versenyen induló és eredményekkel rendelkező dragbike versenyző érezni
fogja a jótékony hatását! Ezért fogunk dolgozni február 1-én!!!
 
Már csak

van hátra a következő versenyünkig!

KUNMADÁR 2012

2012. ápr. 30 - máj.1.

Dragbike és autós
gyorsulási OB
year2_2012

2012. június 23.
2012. augusztus 18-20.
Oldalainkat 12 vendég böngészi
udulesicsekk

hir_logo_color kme_logo_color mtzrt
Free Joomla Templates
Jelenet Cukorfalat Kávézó Cukrászda Szigetszentmiklós Kelleibt Judit-Jelenet Kunmadaras motorsport Halászcsárda - Szap Trézs Kozmetika IceLine Jégszobrászat Kávébolt.net Ajándékbolt, festmények, kézműves termékek NaturalDental Danubia Asset Management Kada Hajszalon Kenwood, Kicker, autóhifi Lupo Lovas Club - apaj, lovarda, díjugratás, díjlovaglás, lovak bértartása, lovas oktatás Kenwood, Kicker, autóhifi hajhosszabbítás hajhosszabbítás