
| Április 29: hivatalos tesztnap! |
| 2010. március 14. vasárnap, 17:56 |
|
Roger Lyren Európa egyik legnagyobb Prostock csapatának a csapatfőnöke, mellesleg Svéd. Ebben az évben három versenyzőből álló csapattal érkezik hozzánk, köztük lesz a fia is aki bajnokaspiránsként indul. Ezen a héten öt e-mailt váltottunk egymással mire kikristályosodott a jelenlegi, most már véglegesnek mondható állapot. Kb 15-20 csapat érkezik az eredeti kiírás kezdő napja előtt, hogy olyan állapotba hozzák a pályát, vagy inkább úgy beállítsák a gépeiket még az első kvalifikáció előtt, hogy pénteken az első kvalifikáción „ott kezdjék a versenyzők, ahol a múlt év augusztusában abba hagyták". Tehát április 29-én már Hivatalos Teszt lesz Kunmadáron a világ egyik leg népesebb Prostock csapatával, Svédekkel, Norvégokkal, Angolokkal no meg magyarokkal. Mi ennek az őrületes nyomulásnak a háttere? Nyitó futamot rendezni az egyik legnagyobb megtiszteltetés eben a sportágban. Kunmadár erre készül. Azonban valljuk be őszintén, hogy a múlt év augusztusában a versenyzők az első edzésen rendesen gyakorolták a korcsolyázást, hiszen nem tapadt úgy a pálya, ahogy az szükséges lett volna. Megijedtünk de mindeniki nyugtatott bennünket, hogy ez az első versenye a pályának és majd további gumizással és sprayzéssel tuti lesz majd. Így is lett a záró napra, hiszen hasonló eredményeket futottak mint Európa legjobb pályáján. Mivel nyitó futamot kaptunk ami Európa presztizs futama, így már a pálya próbálgatását nem engedhetjük meg magunknak. A versenyzők sem engedhetik meg maguknak, hogy a kiélezett EB futamai között lutrira menjenek, így eljönnek egy nappal hamarabb, így lesz egy Teszt nap, ahol beállítják a gépeket a pályához, majd pénteken elkezdődik az idő és sebesség vadászat az újabb csúcsokért!!!!! Csúcs lesz az biztos!!!!!! |
![]() |