">0

English (United Kingdom) Hungarian (informal)

Autós versenykiírás

Versenykiírás 2008
Mellékletek:
Óvási lap
Nevezés (augusztus 22.)
Szerkeszthető formátum:
Nevezés (augusztus 22.)
Főoldal Autóversenyzőknek
Autóversenyzőknek

2007-ben próba jelleggel vágtunk bele a kunmadarasi autós versenyekbe s megpróbáltuk a megkezdett hagyományokat úgy folytatni, hogy annak jövője legyen s ne egyszeri alkalomról legyen szó. A szponzorok, a nézők és a Ti észrevételeitek alapján úgy tűnik, hogy az általunk biztosított rendezési feltételeknek van jövője Kunmadarason.

Köszönjük az építő kritikákat és köszönjük a bizalmatokat is amivel megtiszteltetek 2007-ben bennünket, a visszajelzések alapján úgy gondoljuk szükség van a korrekt versenyszervezésre, díjkiosztóra, versenyzőbarát rendezésre így 2008-ban is sok szeretettel várunk Kunmadarason! Ez az év egy nagy fordulópont lehet, hiszen végre az országban ebben a sportágban is van HIVATALOS OB. Kiírás (MAMS és MNASZ közös versenyei) aminek mi is a részesei vagyunk.

Emlékszem 8 évvel ezelőtt amikor ezt motorokkal tettük s azóta 3 EB. futamot rendezhettünk. A nemzetközi kapcsolatainkat figyelembe véve ígérhetjük, hogy azon leszünk, hogy az autós gyorsulási dragster versenyek is minél hamarabb bekerüljenek a FIA által fémjelzett vérkeringésbe s akkor hamarosan olyat élhetünk át mindannyian Kunmadarason amire már régóta vágyunk!!!!
Jó versenyzést kívánunk Nektek és ne feledjétek: KUNMADÁR HAZA VÁR 2008-ban is!

Egyedülálló ajánlatunk:
  • Korrekt versenyrendezés, méltó díjakkal és díjazással (pénzdíjak)
  • HIVATALOS a MAMS és az MNASZ által elfogadott Országos Bajnoki rendszerben való szereplés
  • Ingyenes versenyzési lehetőség
  • Média szereplés (Önálló újságban és műsoros dvd-n)
  • Bekapcsolódás Magyarország legnagyobb motoros gyorsulási és streetfighter versenysorozatába
  • Extrém látnivalók testközelből (RAKÉTA AUTÓ, RAKÉTA MOTOR, JETCAR, MŰREPÜLŐ VERSENY )
  • Megakoncertek (EDDA, BLUES COMPANY)
  • Összetett díjkiosztó médiával állófogadással
  • Augusztusban ingyenes teszttel már 15-én


Autós versenykiírás
2008. március 16. vasárnap, 16:52
Az S-Riders Kft. Mint a Magyar Motorsport Szövetség és a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség hivatalos tagja, s az Országos Dragbike versenyek egyik hivatalos lebonyolítója, betétfutamként megrendezi a fent megnevezett két futamból álló nemzetközi autós gyorsulási versenyét a HIVATALOS MAMS-MNASZ Országos Bajnokság futamaként.
Bővebben...
 


Programajánló 2010

year1_2010
2010. ápr. 30- máj.2.

year2_2009
2010. május 30.

year4_2010
2010. augusztus 19-22.

Közösség

facebook
Oldalainkat 18 vendég böngészi

kunmadarlogo
Free Joomla Templates
Jelenet Cukorfalat Kávézó Cukrászda Szigetszentmiklós Kelleibt Judit-Jelenet Kunmadaras motorsport Halászcsárda - Szap Trézs Kozmetika IceLine Jégszobrászat Kávébolt.net Ajándékbolt, festmények, kézműves termékek NaturalDental Danubia Asset Management Kada Hajszalon Kenwood, Kicker, autóhifi Lupo Lovas Club - apaj, lovarda, díjugratás, díjlovaglás, lovak bértartása, lovas oktatás Kenwood, Kicker, autóhifi hajhosszabbítás hajhosszabbítás